Körtés káposztasaláta

2010. január 28., csütörtök


...borzalmasan maradi vagyok, úgyhogy bevallom, a körtés káposztasalátát csak az udvariasság kóstoltatta meg velem. Utólag belegondolva óriási szerencse, hogy szorult belém némi jómodor, mert enélkül bizony egy fantasztikus íz élményével lennék kevesebb :)

Hozzávalók:

  • 50 dkg kemény, friss, édes fejes káposzta
  • 2 szép nagy, vagy 4 kicsi, ugyancsak kemény körte
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 1,5 dl majonéz
  • 2 dl kefir
  • fél citrom leve
  • 1 teáskanál porcukor
  • 1 teáskanál só
  • ízlés szerint tört fehér bors
  • 1 csokor petrezselyemzöld

Elkészítés:

     1. A káposzta külső, hervadt leveleit lebontjuk, majd folyó víz alatt megmossuk és káposztareszelőn lereszeljük. (Lehet nagyon vékonyra is csíkozni, de az hosszabb ideig tart.) A lereszelt káposztát sóval meghintjük, és összekeverve 20 percig állni hagyjuk.
     2. Közben a megtisztított vöröshagymát egészen apróra vágjuk, és ugyancsak megsózva, félretesszük.
     3. A körtét megmossuk, félbevágjuk, és a csumáját meg a magházát eltávolítva, vékony csíkokra vágjuk. Hogy ne barnuljon meg, azonnal meglocsoljuk a kicsavart citrom levével. Jól összekeverjük, és ezt is félretesszük.
     4. Salátástálban simára keverjük a majonézt a kefirrel és a cukorral, majd borssal ízesítjük, és a hagymát (amit nem kell kicsavarni!) is hozzáadjuk. Végül beletesszük a csak gyengén kicsavart káposztát, valamint a citromos körtecsíkokat (a levével együtt), és az egészet alaposan összekeverjük.
     5. A tetejét befedjük, és a hűtőszekrényben legalább fél napig érleljük. Tálalás előtt ismét összekeverjük.

Érdemes belőle nagyobb adagot is készíteni, mert nagyon ízletes és egészséges. A hűtőszekrényben három napig biztosan eláll. Mindenféle sós húsféléhez, kolbászhoz, virslihez kitűnő, de aki szereti, kenyérfélével magában, salátaként is fogyaszthatja. :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Az otthoninál nincs jobb! Copyright © 2009 Designed by Ipietoon Blogger Template for Bie Blogger Template Vector by DaPino